december 21

Letöltés címke

Elérhető a DayZ Standalone Alpha

A Bohemia Interactive bejelentette, hogy az előrendelők már rátehetik a mancsukat a DayZ Standalone egy korai buildjére, amely még alfaverzió, szóval hibákkal biztosan találkozni fogsz benne.

Végre játszható formába került a DayZ Standalone. Az egyre népszerűbb zombis túlélőszimulátor korai változatát már minden előrendelő letöltheti a Steamről. A játék 24,99 euróba kerül, s még véletlenül sem tükrözi a végleges verzió minőségét.

Szóval, ha készek vagytok arra, hogy ordas hibákkal szembesüljetek, akkor vessétek bele magatokat és támogassátok a fejlesztőket – előbb-utóbb a bugok eltűnnek, és az élmény felhőtlen lesz.

Chernarus 230 négyzetkilométeres területe már a rendelkezésünkre áll, a szerverek akár negyven főt tudnak befogadni a játékosok adataival együtt, a fegyver- és a ruhatestreszabás már működik, ahogy a crafting is.

Később olyan funkciók kerülnek bele a játékba, mint a járművezetés, a vadvilág, az építkezés lehetősége, valamint a látványt és a fizikát is továbbfejlesztik, nem beszélve a modtámogatás élesítéséről. Csak győzzük kivárni!

Most töltöm le, kipróbálás után bővítem majd a személyes élményekkel és tapasztalatokkal  a cikket.

Reklámok