február 10

Letöltés címke

új elmélet az élet megjelenéséről

A földi élet körülbelül 4 milliárd éves, de az első élőlények már közvetlenül az ősrobbanás után megjelenhettek egy meghökkentő ötlet szerint.

A 13,7 milliárd éve történt ősrobbanás után mindössze 15 millió évvel olyan körülmények lehettek az első kőzetbolygókon, hogy kialakulhatott az általunk ismert élet. A meghökkentő gondolattal Abraham Loeb, a Harvard Egyetem asztrofizikusa állt elő.bigbang

Elméletének lényege: röviddel az ősrobbanás után létezett egy olyan időszak, amikor az Univerzum hőmérséklete éppen megfelelő volt a folyékony víz létrejöttéhez, és ebben a vízben – a legelső kőzetbolygókon – jelenhettek meg az univerzum első élőlényei.

Loeb szerint ez a hőmérsékleti optimum a kozmikus háttérsugárzásnak köszönhető. Ez a sugárzás az univerzum legősibb sugárzása, amely körülbelül 390 ezer évvel az ősrobbanás után keletkezett, és azóta folyamatosan hűl. Ma már mindössze 2,7 fokkal van az abszolút nulla fok felett (azaz 2,7 kelvines).

Loeb azonban kiszámolta, hogy röviddel az ősrobbanás után létezett egy körülbelül 7 millió évig tartó időszak, amelyben az Univerzum hőmérséklete 100 és 0 Celsius-fok közé esett. A kutató szerint 15 millió évvel az ősrobbanás után az univerzum hőmérséklete egy kellemes nyári napéhoz volt hasonló a háttérsugárzás miatt.

Az elméletnek kétségkívül vannak gyenge pontjai, például az, hogy a mai tudásunk szerint 15 millió évvel az ősrobbanás után még nem léteztek bolygók, így kőzetbolygók sem.

Loeb ezt még kivédi azzal, hogy a nagyobb anyagsűrűségű helyeken kialakuló, nagy tömegű csillagok már ekkor legyárthatták és szétszórhatták a kőzetbolygók képződéséhez szükséges nehéz kémiai elemeket. Egy másik probléma az, hogy ilyen rövid időszak valószínűleg nem lett volna elég az élethez vezető kémiai evolúcióhoz.

A szakmai kommentárok szerint Loeb elméleténeklegnagyobb értéke az, hogy megmutatja, mennyire hiányosak az élet kialakulására vonatkozó mai elméleteink.

Ha ugyanis a megfelelő hőmérséklet és a folyékony víz a legfőbb szempont, akkor erre nem kell évmilliárdokat várni az ősrobbanás után – amíg kialakul egy lakható zónát is tartalmazó bolygórendszer –, hanem más úton és sokkal gyorsabban is el lehet érni.

origo.hu

Reklámok