Gravitáció – A film és a valóság

354404main_thumbnail_bioChiao250x300A film varázsa elhiteti a nézővel, hogy az űrutazás pofonegyszerű dolog. Egy NASA-dolgozó, aki hatszor járt az űrben, elmagyarázta, mi a valóság. Vigyázat, spoiler-veszély!

Leroy Chiao asztronauta. És puszta műélvezetből elmesélte, miben különbözik a valóságos űrutazás a filmben bemutatottaktól. Nem teljesen kezdő: 15 évet szolgált a NASA-nál, és hatszor járt az űrben. Sőt, megnézte a Gravitációt, és tetszett neki!

A Föld látványáról azt mondja, profin megcsinálták, a filmben gyönyörűek, részletgazdagok voltak a képek – és a valóságban is azok.

Mint a korábbi cikkünkben, ismét megpróbáljuk lerántani a leplet a Hollywood-i filmekről. Hogy mégsem egészen valós dolgokkal találkozunk a moziban, persze akkor kevésbé lenne látványos és szórakoztató ha csak a puszta tények kerülnének  vászonra. Íme a Gravitáció című film tudományos elemzése, jó olvasást 🙂

Küldetések

A filmben: Ryan Stone (Sandra Bullock) és Matt Kowalski (George Clooney) a Hubble Űrteleszkópot mentek javítani.

A valóságban: A Hubble-t úgy tervezték, hogy időnként szervizelni kell, úgyhogy az effajta javító munkálatok nem szokatlanok. A karbantartáskor viszont általában nagyobb modulokat távolítanak el, nem egyes áramköröket. „Hasonló, mint a valóságban, de normál esetben a munka meg van tervezve, így nem kell apró dolgokat bütykölni szkafanderben” – mondta szakértőnk.

gravity

Hányinger

A filmben: Sandra Bullock rendesen megküzdött az ebédjével, hogy maradjon ott, ahol van: a gyomrában.

A valóságban: az „űrhányinger” minden asztronautánál más: ez egyéni egyensúlyérzék kérdése. A középfülben található otolit-kristályok érzékelik a gravitációt és a gyorsulást, így a segítségükkel érzékeljük a mozgást. Az űrben ezek az otolitok persze mindenféle zavaros információt küldenek az agyba, amitől hányingerünk van és szédülünk. Egy-két nap után azonban az agy figyelmen kívül hagyja ezeket a jeleket, és megszűnik a hányinger.

 

Űrzaj

A filmben: Sandra Bullock hallja a saját lélegzetét: meg is jegyzi, hogy a csendet szereti a legjobban az űrben.

A valóságban: az olyan vákuumban, mint amilyen az űrben van, egyáltalán nem terjed a hang, mert nincs közeg, amely közvetítené a hanghullámokat. Az űrhajók suhanó hangja és az effélék pusztán a szórakoztatást szolgálják. (Lásd még: Star Wars) A szkafanderen belül ugyan más a helyzet, viszont az űrhajós folyamatosan oxigént kap az arcába, és ez a hang elnyom minden más zajt. „Elég zajos a környezet az űrhajósruhán belül, de kellemes ez a zaj” – mondja űrhajósunk.

 

Űrszemét

A filmben: az űrtörmelék megszakítja a kommunikációt, messze repíti Sandra Bullockot, és egyáltalán: tulajdonképpen az egész probléma okozója.

A valóságban: a NASA nagyon alaposan figyel minden fenyegető akadályt az űrben, és a küldetéseket úgy tervezik meg, hogy minimalizálják ezeket a veszélyeket. „Egy csomó minden kering az űrben, de őszintén szólva, még mindig hatalmas térről beszélünk – mondja Chiao. – „Nem szokványos, hogy ilyesmibe belefusson az asztronauta, még akkor sem, ha az ezért felelős egység nem veszi észre a törmeléket. Főleg úgy nem valószínű, hogy a törmelék egy egész más pályáról jön.”

 

Az űrhajós-ruha felvétele

A filmben: Stone magára kapja az orosz szkafandert, és máris készen áll az indulásra.

 A valóságban: az öltözetben lévő nyomás kisebb, hogy a karjainkat és ujjainkat könnyebben tudjuk mozgatni benne. „Minél nagyobb a nyomás, annál merevebb a ruha, és annál nehezebb mozogni benne” – mondja az asztronautánk. A nyomás úgy csökkenthető, hogy először tiszta oxigént kell belélegezni, aminek következtében a vér nitrogén-tartalma csökken – egyébként egy buborék keletkezik, és csúnya dekompressziós betegséget is lehet tőle kapni.

 

Tűz

A filmben: Stone-t kikerüli egy csinos kis tűzgolyó az ISS fedélzetén.

A valóságban: soha nem tudnánk kikerülni a lángokat. „A tűz az egyik dolog, ami azon nyomban megöl. Az űrben a nyomásveszteség, a tűz és a mérgező légkör miatt kell aggódni” – magyarázza Chiao.

 

Az űrhajós-ruha levétele

A filmben: Stone gyorsan megszabadul a ruhájától.

A valóságban: bár a ruha ugyan úgy van kitalálva, hogy egyedül is le lehessen venni, beletelik némi időbe, mire kicsomagoljuk magunkat, főleg a merev felső részéből. A Földön ugye a testsúlyunk is lehúz bennünket, de gravitáció nélkül „vagy kihúz belőle az egyik társunk, vagy valahogy magunknak kell kitekerednünk belőle” – mondja Chiao.

 

Sugárhajtású felszerelés

A filmben: Matt Kowalski sugárhajtással éri el Stone-t, és viszi vissza a hajóra.

A valóságban: ezekkel a nitrogén-hajtású irányító egységekkel 1984-ben operáltak, de a Challenger 1986-os katasztrófája óta kivonták őket a használatból. Az asztronauták mindig hozzá vannak kötve a hajóhoz.

 

Láthatóság

A filmben: Matt Kowalski megtalálja és megmenti Stone-t.

A valóságban: az űrhajós sisakok nagyon nehezen láthatóak. Chiao legfélelmetesebb élménye az volt, amikor a lába elszakadt a robotkartól, ami tartotta. „Tudtam, hogy elsodródok a hajótól és az állomástól. Felfogtam, hogy össze vagyok velük kötve, de nem láttam” – magyarázta. „Nagyon lassan forogtam, és körülbelül 15 másodpercet kellett várnom, mire a forgásban odaértem, hogy láttam az állomással összekötő huzalt.”

gravity2

Levegőzsilip

A filmben: Stone majdnem problémamentesen lép be a zsilipen.

A valóságban: Nem tudunk belépni a zsilipen, hacsak valaki belülről lehetővé teszi a belépést.

 

Szkafander

A filmben: az űrhajós ruha „pajzsa” átlátszó, a sisak pedig lámpával van felszerelve.

A valóságban: Igaz! A ruhát úgy tervezték, hogy ellenálljon 250 Fahrenheit erősségű közvetlen napfénynek illetve -250 Fahrenheit hőmérsékletű árnyéknak. A sisak világít, így az űrhajós sötétben is tud dolgozni, valamint UV-szűrős napellenzővel van felszerelve, amely ugyanúgy működik, mint a napszemüveg.

 

Keringési pályák

A filmben: Stone és Kowalski visszamennek a nemzetközi űrállomásra, az ISS-re.

A valóságban: A Hubble űrteleszkóp és az ISS teljesen más pályán keringenek, és nem láthatóak semmilyen más űrhajóról. „Valójában nem lett volna elég üzemanyaguk ahhoz, hogy megváltoztassák a keringési pályájukat, főleg nem olyan kezelőegységgel, mint amilyen a filmben volt, de még egy űrrepülővel sem.”

 

Fizika

A filmben: amikor megérkeznek az ISS-re, Kowalski egy Titanic-szerű gesztussal leválasztja magát Stone-ról, majd tovalebeg az űrben – hogy Stone túlélhesse.

A valóságban: űrhajósunk, Chiao szerint ez a fizika törvényeinek már-már megalázással egyenértékű megsértése volt. „Stone egy rántással könnyedén visszahozhatta volna Kowalskit, ha ő tovább tartotta volna a kettejüket összekötő kötelet, így nem lebegett volna el.”

gravity3

Nyomás

A filmben: Stone olyan könnyedén ki- és belép mind az ISS-be, mind a kínai állomásba, a Tiangongba, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

A valóságban: nemcsak hogy a szkafander felvételére való felkészüléshez órák kellenek, de ha kilépünk, nyomástalanítani kell a zsilipet, hogy kimenjünk az ajtón, a másik irányban pedig először vissza kell tölteni a nyomást, mielőtt levennénk az űrhajós ruhát.

 

Szén-dioxid

A filmben: Stone soha nem készíti elő a zsilipeket.

A valóságban: A légáramlást az összes űrhajón és űrállomáson mesterségesen kell előidézni, mert természetes áramlás nincs. A levegőnek folyamatosan mozognia kell, különben mindenhol, ahol lélegzünk, kis szén-dioxid-felhőcskék keletkeznek, amelyek olyanok, mintha apró mérgező kísértetek lennének. A zsilipben egy nagy, rugalmas csőnek kell lennie, amelyből nemcsak friss levegő jön, hanem azt folyamatosan keringeti is.

 

Alsóruházat

A filmben: a szkafander alatt Stone-on csak egy rövidnadrág és egy trikó van.

A valóságban: Az asztronauták termó-fehérneműt viselnek maximális nedvszívó képességgel (bizony, például pelenkát), és egy hűtő funkciót ellátó ruhadarabot: a ruhába varrt csövekben hideg víz kering – így védi őket a túlzott hő ellen. Ez utóbbit egyébként az autóversenyzők is átvették.

 

Tűzoltó készülékek

A filmben: Stone egy tűzoltó készülékkel jut el a Tiangongra.

A valóságban: A mutatványt ahhoz lehetne hasonlítani, hogy valaki, aki életében először síel, freestyle-pörgésekkel próbálkozik. Szóval nagyon sokat kell gyakorolni. „Tehát elméletileg és fizikailag lehetséges, de gyakorlás és tehetség nélkül nem valószínű, hogy sikerül” – tudjuk meg Chiao-tól.

„Mérnök vagyok, így nyilván észreveszem a pontatlanságokat. De képes vagyok ezeket figyelmen kívül hagyni, mert látom a nagy képet” – mondja Chiao. „Ez egy film, és arra való, hogy jól szórakozzunk rajta!”

Aki eddig nem nézte volna meg a Gravitációt, reméljük, a rakás Oscar-díj, amit bezsebelt, meggyőzte.

Forrás: BuzzFeed

Advertisements