május 27

PUSHX – empire szállító cég

Véletlenül sikerült belefutni egy szállító cégbe, amiről nem tudtam korábban, pedig állítólag már több éve is léteznek. Velük készült ez az interjú. (katt a képre)

pushx_445

Kérlek mutasd be a PushX corpot!

Helló, egy szállításra specializálódott cég vagyunk, akik árut és hajókat szállítanak az összes NPC területen New Edenben. Folyamatosan aktív szállítók biztosítják, hogy a csomagok a felvétel pontjáról gyorsan eljussanak a célállomásra, mindezt nagyon “versenyképes áron.

Mekkora a PushX, mennyi az aktív pilóták száma?

Az aktív létszám folyamatosan változik, hisz mindig van aki beszáll, vagy éppen kiszáll ebből az “iparból”, emiatt nehéz pontos létszámot megadni. Azt viszont bizton állíthatjuk, hogy elég sok directorunk van, akik különböző szekciókért felelnek. Ez a corp mondhatni nagy mérete miatt szükséges, mivel ha a directorok munkáját egy-két ember csinálná, az hamar a “kiégésükhöz” vezetne.

Mennyi idő alatt teljesítetek egy átlagos “munkát”?

Sajnos erre nem tudunk pontos választ adni, hiszen nincs két egyforma szállítás. Emiatt az eredmények nagyon változóak, például vannak Jitábol Jitába szállítások, amik kb 2 perc alatt teljesíthetőek, ugyanakkor van több mint 50 ugrásos szerződés is, ami akár több órát is igénybevehet. Van egy “Rush” szolgáltatásunk, ami a sor elejére helyezi az adott munkát, így olyan gyorsan teljesítjük, amennyire csak lehet. Természetesen ez a szolgáltatás feláras, viszont azoknak, akiknek azonnal szüksége van az árukra, gyakorlatilag “semmiség”.

Versenyképesek vagytok a “Frog-szolgátatásokkal”, illetve a hasonló cégekkel?

A Red Frog Freight-re úgy tekintünk, mint egy nálunk nagyobb és sikeresebb riválisra. Az ő cégük régebb óta működik mint a miénk, így természetesen ők uralják a piac nagy részét.

Viszont szeretném felsorolni a különbségeket köztük és köztünk:

1) Minden útvonalra alacsonyabb árat adunk mint a Red Frog

2) Sokkal rugalmasabbak vagyunk a csomagokkal, hiszen mi 5 Milliárd ISK-ig fogadunk be szerződéseket függetlenül a highsec/lowsec/0.0 célterületektől ( tehát ezt egy corp teljesíti, míg a Frognál létezik a black, blue és red is ). Emiatt nem kell több csomagra bontani a szállítani valót, vagy a helyszínhez mérten más céghez feltenni a pakkot.

3) “Aktív szállítás”, vagyis a szállítók folyamatosan a gép előtt ülnek, nem AFK-k, így nem csak nagyban csökkentik az esélyét a “bukásnak”, de gyorsabbak is.

4) “Fogyasztóbarát felfogás”, minden szállítónk aktív tagja egy barátságos közösségnek, illetve egyben “ügyfélszolgálatos” is. Bármilyen kérdéssel lehet hozzájuk fordulni, segíteni fognak.

Mi a véleményed a highsec gankolásról? Túl könnyű/nehéz?

A válaszom kizárólag az én személyes véleményem és nem tükrözi a Push Industries nézeteit:

Nem érzem fair dolognak magát a highsec gankolást, mivel a freighterekre egy nagy “kincsesládaként” tekintenek. Nagyon könnyű őket elbumpolni, mielőtt tovább tudnának ugrani a kapuk között, utána már csak elég DPS kell…

Viszont nem látok ebből kiutat. Több HP esetén a gankolóknak csak több hajóra van szükségük. Még ha gyorsabban is warpolnának, akkor is lassúak maradnak. Ezek az ok az okok, amik miatt kimaradok az ezzel kapcsolatos beszélgetésekből a fórumokon. Mind a két oldalt megértem és hiába szeretném, hogy a freighterek életben maradjanak, sajnos nem látok olyan megoldást, ami mind a két oldalt kielégítené. Talán megkérném a gankolókat, hogy inkább azokat a szállítókat lőjék ki, akik az autópilóta miatt 15 kilométerre esnek ki a kapuktól 🙂

Hány hajótok esett áldozatul a highsec gankolóknak a múlt évben?

Volt pár buktánk, de szerencsére nem olyan sok. A pontos számokban nem vagyok biztos, de átlagosan 1-2 ilyen eset történik havonta. Próbáljuk előre “kiszimatolni” az ilyen csomópontokat és elkerülni őket. A Burn Jita alatt is “dolgoztunk”, de persze óvatosabban és kisebb kapacitással, hogy elkerüljük a problémákat. Személyesen volt egy szállításom a 25. születésnapomon amikor is legankoltak. Fájó veszteség volt… 😦

Rendelkeztek valamilyen biztosítási programmal a saját pilótáitok számára?

Ez időben nincs ilyen szolgáltatásunk, ezen a területen még dolgozunk, hiszen nyilvánvalóan segíteni szeretnénk a pilótáink munkáját, vonatkozik ez egy gankolás esetén történő veszteség pótlására is. Jelen pillanatban a directorok próbálnak összeszedni egy kis pénzt, hogy kisegítsék a szállítókat, de a jövőben ki szeretnénk alakítani egy jól működő biztosítási rendszert.

Mi a véleményed az üzemanyag és a freighterek low-slot változtatásokról?

Mivel még az uj szabályok nincsennek “kőbe vésve” ezért nem szeretnék végleges véleményt nyilvánítani. Érzésem szerint a low-slotos megoldás sokkal jobb mint a riges. Az üzemanyag változás csak azért lesz, hogy nehezebbé tegyék a szállítók életét. Tény, hogy a változással a nagy allik számára szeretnék megnehezíteni a logisztikát, de elég erősen befolyásolják az egyének munkáját is.

Sov 0.0-ba is vállaltok szállítást?

Sajnos nem biztonságos, mindig fent áll a kockázat, hogy a szállító nem tud dockolni az adott állomáson, stb. Erre két megoldást látok:

1) A szállító corp az állomás tulajdonosa, és mindenkinek engedélyezi a dockolást az adott stationon ( ingyen ). Ez persze a mai 0.0-ban elég nehezen kivitelezhető.

2) A szállítókat egy olyan corpba gyűjteni, amelyiknek van joga dockolni az adott sov 0.0 állomásokon. De így könnyen lehetne warolni.

Nagyon örülnénk, ha mindenhova tudnánk szállítani New Edenben, és ki tudja? Lehet, hogy a jövőben ez is változik!

Jövőbeli tervek?

Folyamatos növekedés, javulás és minél több munka teljesítése a “fogyasztóinknak”!

Továbbá mindenkit szeretettel várunk a fő csatinkon: Pushx , mivel egy nagyon jó és barátságos közösség vagyunk, akikkel jól érezheti magát a játékos. Néha versenyeket szervezünk, vagy ingyenes szállítást ajánlunk véletlenszerűen a nap folyamán. Reméljük titeket is rövidesen partnerekként tudhatunk, hisz ha kipróbáljátok a szolgáltatásunkat, soha többé nem fogtok a versenytársakhoz fordulni!

Köszönjük

Az eredeti angol válaszok:

Would you please introduce PushX?
Hello and welcome to Push Industries. We are a corporation that specialises in the transport of goods and ships all over NPC-owned New Eden.
We run as, “at-the-keyboard” haulers to ensure your package gets to its destination as fast as possible from point of pick-up to delivery, while promoting extremely competitive prices.

How big is PushX? How many active pilots you have?
Our active roster is always changing as people come into the hauling business, and others leave. It’s impossible to give an exact number due to the variable turn-over.
I can tell you that we have quite a few Directors though, each in charge of a different section. This is because we’re moderately large enough to require this! If all the work was done by one or two people, it would cause them to burn out way too fast.

What is your average time to complete a job?
I’m sorry! I can’t give an exact number here because no job is alike, and therefore the results are skewered. We have jobs which are from Jita to Jita which take 2 minutes. But on the flip-side, we have jumps which need 50+ jumps that take several hours to complete.
We have what we call a “RUSH” service, which puts the job at the top of the queue to make sure that it gets done as soon as humanly possible though. It costs extra, but for those people needing to get their goods shifted immediately, it could be considered a bargain.

Are you competitors of Frog services? (Maybe with other services?)
Red Frog Freight are considered to be our larger and more successful rival. Their corporation came into being before us, and therefore they have the majority of the market.
The difference between them and us though:
1) We have lower prices in almost all routes.
2) We’re more flexible. We can do up to 5b and do low/nul/high sec routes all from one corporation. No need to break packages into sets of 1b, or contract items to different corporations based on location.
3) At-the-keyboard hauling. Lower chances of getting ganked, and faster average delivery time.
4) Friendly community of haulers that actively talk to each other and customers on a regular basis. Each hauler is also a dedicated customer service agent willing and wanting to help YOU.

What is your opinion about highsec gankings? Too easy/Fine/too hard?
My *personal* opinion, which does not represent the views of Push Industries are as follows:
I feel that it’s not entirely too fair. Freighters are treated as massive loot-bags. It’s extremely easy to bump one away from warping off, then throwing DPS at it until it explodes.
But I can’t personally see a way to prevent this from occurring. More HP would result in gankers just using more ships.
Even with faster align-time, a freighter is still slow and gankable. This is why I stay out of the discussions on the forum. I can see both sides of the argument, and although I want Freighters to stay alive, I can’t see a reasonable solution to make everybody happy.
I’d ask the gankers to kill the freighters slow-boating the 15km to the gate instead of picking off people entering a system? 🙂

How many ganks you suffered last year?
We’ve had quite a few, but luckily not too many. I’m not sure on the exact amount but 1-2 a month is average if we’re lucky. We try to find out about hot-spots in advance and avoid them. During Burn Jita we were still working hard, but at a reduced capacity to try and avoid problems.
I was actually asked to do a run on my 25th Birthday the other week and got ganked! It was quite a painful loss. =(

Do you have some kind of insurance for your pilots?
We don’t currently have any form of insurance policy. This is something we’re working hard towards because we want to help our haulers continue hauling if a gank occurs.
At the moment, the directors pool together a bit of money to help out people that have had a problem, but we have a director solely for looking into a proper insurance scheme that everybody will want to be part of.

What is your opinion about the upcoming changes? (fuel/low slots)
Well, since they’re not yet set in stone I don’t want to comment just yet. I feel that low slots are a lot better than being made to use rigs though. In regards to fuel, I think this is just to make the life of the hauler harder. It’s made to make alliance-work harder, but it’s really hitting the hauling corporations too!

Is it possible to haul packages to sov 0.0?
Unfortunately, it’s not safe to do so! There’s always the risk that the hauler won’t be able to do dock. The only two ways to get around this is:
1) The hauling corporation holds ownership of a station. Allows anybody and everybody to dock there for no fee. (I can’t imagine a nulsec sov alliance to be too happy with this since their enemies would potentially be able to stage out of there)
2) Have the haulers in a player-owned corp which is allowed to dock at these stations. But they would then become targets in highsec by the enemies of the people that allow them to dock.

We would love to be able to deliver EVERYWHERE in New Eden. Who knows? Perhaps in the future we will be able to!

Future plans?
To continue to expand, become better and process more contracts for our amazing customers!

Come chat in our main channel, “Pushx” since we have a nice, friendly community which is great to talk to. We sometimes run competitions and offer free hauls at random times of day. We’d love to see you soon using our services! You’ll never go back to a competitor, or hauling for yourself again!

Kind regards.

Advertisements