június 04

EVE – politikai kitekintő

Az EVE nagypolitika nyári uborka szezonját  éli, miközben azért persze a háttérben készül mindenki a következő világégésre, gyártják a supercapitalokat és titánokat garmadával. Délen befejeződött az orosz alliance-k sovjainak elfoglalása, az AAA, Stain Empire, Coven és esetleges további szövetségesei Stainbe vonultak vissza, miközben az RA, Gorgon és más további orosz entitások Curse környékéről operálnak npc állomásokról. A solar nem tudom hova tünt, utoljára egy timerre kemény 20 fővel fleeteltek fel, majd jól nem jöttek, de annyit lehet látni a dotlan alapján is, hogy több cég is kivált a Solar Fleet-ből, akik a DRF rövidítésű Dream alliance-be mentek, viszont továbbra is együtt repülnek a többi orosz társasággal.

Catch-et lassan teljesen elfoglalja a Hero koalíció. Az eve jelenleg két észak-dél irányban elnyúló szövetségi renszer pólusára oszlik. Bal oldalt, Észak, Észak-Nyugati részen terül el a CFC, Tenaltól egészen Period Basic-ig. Kelet, Dél-Kelet, Dél részen terül el az N3 és PL érdekterülete. Nagyon kevés terület maradt ezen két koalición kívül.

Provi block, illetve a különböző NPC régiókban élő partizánokat leszámítva nincsenek különösebb harci gócok: Pure Blind, Fountain (bár innen most részben Pure Blind-ba költöztek), Delve, Stain, Curse, Geminate, Venal. Ezen régiók hagyományosan otthonai kisebb-nagyobb entitásoknak, akik a környéken, közelben élőket terrorizálják hit&run taktikájukkal és nomád módon élnek a területen, főleg pvp-vel és időnként agentezéssel töltve idejüket.

Érdekes lesz majd látni, hogy mi lesz idén nyáron vagy talán ősszel, elkezdődik-e lassan egy újabb háború. Jelenleg Geminate-ben van egyedül komolyabb összecsapás, az FCON megtámadta a XIX-et, miközben Geminate-ben van a Triumvirate is. Egyelőre ez csupán lokális csetepaté. Mindazonáltal őszig nem túl valószínű, hogy nagyobb össznépi hirig kezdődjön, mivel mind a nyári szünet, nyaralás, strandolás, mind a tornamentre való készülés ez ellen dolgozik jelenleg. Strandról pedig nem nagyon szoktak hazajönni a játékosok csak azért, mert valami fontos timer lenne aznap.

A következő nagy háborút majd még mindenképpen megelőzi egy kemény diplomáciai fázis, hisz már propaganda szinten sem mindegy, hogy végül ki volt aki először lőtt és ki az aki csak visszalőtt.

Reklámok