augusztus 11

Letöltés címke

Mi lesz veled? – Star Citizen

A Star Citizen még mindig nem állította le a pénzszívó rendszereit, így elérték a 49 milliós mérföldkövet is. Kiderül, mi jön 50 millió után. Pár hete elérte a 46 millió dolláros határ a játék. Az azóta eltelt hetek alatt újabb három mérföldkövet teljesített, ezzel karnyújtásnyira megközelítve a félszázmilliós álomhatárt, amiből már egy visszafogottabb sci-fi mozifilmet is simán le lehet forgatni — mindezt pedig közösségi támogatással érte el.

47 misinél hajtóműtuning-kittet kaptunk, 48 millióval kereskedelmi forgalomba került a Retaliator űrhajó, 49 milliónyi zöldhasú után a xi’an űrnövény járt. És ha elérjük az ötven millió dolláros támogatottságot, a játék megkapja a Star Citizen három legnagyobb idegen fajának (a vanduul, a xi’an és a banu) már korábban emlegetett, nyelvészek segítségével teljesen kidolgozott nyelvét.

Chris Roberts természetesen ezúttal is intézett egy kis beszédet a csillagok polgáraihoz, amiben egyrészt kifejezte mérhetetlen háláját a támogatók felé, hiszen nélkülük egy ilyen ambiciózus, csak PC-re megjelenő játék soha nem valósulhatott volna meg — nincs olyan kiadó, ami pénzt invesztált volna egy szólista sztorival is bíró MMO űrszimulátor-FPS-be, amelyben működő kereskedelem és gazdaság van. Pláne nem pumpált volna bele ennyit.

Ezen felül megemlítette, mi lesz az 50 milliós mérföldkő teljesítése után — mert nem állnak le, az biztos. Egyrészt, szeretnék kicsit jobban bevonni a játékosokat a fejlesztésbe. Elindítottak egy új, barátságosabb online boltot, amely több információt ad a kínált termékekről. Ezután leülnek, hogy kitalálják a következő nagy dobásukat. Terveik vannak bőséggel, az új szervezeti csomagoktól kezdve az interaktív térképen át a Galactapediáig mindenféle van a “meg kellene csinálni” listájukon.

Mindent összevetve az már most biztos, hogy ha jövő héten (mondanám, hogy optimista becslés, de nem az) a Star Citizen eléri az 50 milliós határt, akkor sem fog leállni a pénzszívó rendszer. Megvalósítható ötletek bőven vannak, már csak az a kérdés, hogy Robertsnek sikerül-e ambiciózus játékát 2015-re jól működő formába önteni.

 

Nektek mi a véleményetek? Felveheti a kesztyűt az EVE Online-al?

Advertisements