november 19

Letöltés címke

Helyzetjelentés a frontról: Dél

Eltelt egy néhány hét a phoebe érkezése óta…amire számítottunk az többé kevésbé be is következett. De lássuk is mi történt lent a déli fertályon ez idő alatt, mivel mindenki szinte az utolsó hétben költözködött így születtek nem vár helyzetek is lossok is bőven .

Miközben a nulli költözködött délre egy Goon-os expedíciós fleet garázdálkodott délén, wh-n keresztül érkeztek és poson laktak mint őseink annak idején 🙂 Innen indították fleetjeiket 50-70-es létszámmal mozogtak szinte minden nap, sok Post és  üres Csaa-t lelőttek. Érdemleges eredményeket ellenük akkor még nem tudtunk felmutatni, mindenki a szállítással volt elfoglalva mert ha lemaradsz jobb ha trash itelet a cuccaid. 😀

Közben a stainwagon is beharangozta nagy kampányát hogy visszafoglalja az egykori stainwagon-hoz tartozó területeket. Akkor hirtelen úgy tűnt hogy gondok lesznek a létszámmal, egyszerűen képtelenek leszünk megvédeni területeinket. Ezért az N3 vezetés magához hívta szövetségeseit, így a Gentlemen’s.Club Tenerifis-be költözött egyből, az Omist-os bejáró mellé. A Fraternity. Esoteria-ba költözött és a HUN Reloaded a fail evakuálása után a main staging rendszerbe deployolt Impass-ba.

Így már kiegészülve, sikeresen vertük vissza a támadásokat, bár mintha az oroszok lelkesedése is alábbhagyott volna 😛 De azért Omistban egy rendszert át tudtak lőni DJK-67, de ez is rövid időn belül visszalőttük. Közben a Goonok is elfogytak a környékről, posaikat lelőttük így a veszély szinte minimálisra csökkent az N3-ra nézve.

Így megtorló hadműveletbe kezdett az N3 koalíció az NC Dot vezetésével, Stainben a fontos posokat amik pénzt hajtottak az oroszoknak azokat lelőttük és sajátokat helyeztünk ki a holdjaikra. Megpróbáljuk kivéreztetni az oroszokat, és így contentet is generálva hogy ne fulladjunk bele az anomokba és a DED sitokba 🙂

Én személyesen azért többre számítottam a stainwagon-tól, igazán jó harcok nem voltak csak a szokásos sov struktúra lövések, vagy csak nem voltam ott 🙂 De ezért nem írnám le őket, ki tudja mit tartogat még a jövő…

Advertisements