szeptember 08

HUN Reloaded – Egy korszak lezárult

A bejegyzés, amely az eve-online.hu oldalon jelent meg nem rég, tömör, és már-már könyörtelen. Az előzmények tükrében sajnos nem csodálkozom semmin, és tudom, hogy ez mennyire kényes téma, de azért ez a hír több szót érdemel. Természetesen nem egy újabb adag önfeledt anyázásra gondolok, mert személy szerint azt nagyon rühellem.

Hogy értsétek, miért van bennem hiányérzet, elmesélek egy történetet. Arról szól, hogyan nem lettem RAX-os.
Amikor 2012-ben elkezdtem játszani, a HUN Reloaded a csúcson volt (kívülről mindenképpen így tűnt), és a legjelentősebb magyar közösségként működött, amiről mindenki elismeréssel beszélt, akivel csak találkoztam, és ahol jóformán mindenki megfordult már korábban azok közül is, akik épp nem tartoztak hozzájuk. Számomra komoly cél volt eljutni odáig, hogy teljes értékű tagja lehessek ennek a közösségnek, hogy a nagyokkal játszhassak. Kezdő játékosként komoly vonzerő volt a bajnok magyar AT csapat, és az alli nemzetközi jó híre. Számomra konkrétan a HUN Reloaded volt az egyik legmeghatározóbb inspiráció, ami miatt hosszú távon a játékban maradtam. Így utólag már látom, hogy túl sokat vártam a csatlakozással, és amikor jött a lehetőség, egy sokat emlegetett balesetem miatt arról is lemaradtam. Amikor felépültem, és FGC-s lettem, már nem járt hozzá a RAX ticker. Bár választhattam volna a HUN Reloaded egyik cégét is, akkoriban épp nem tűnt túl jónak a hangulat, és abban bíztam, hogy lesz még jobb alkalom a csatlakozáshoz. Ez az időszak pedig csak nem jött, és jelen állás szerint egyhamar nem is fog. Számomra tehát marad a nosztalgia, abból is csak az elbeszélések, sztorik, legendák, amiket hallottam úton-útfélen.

Ebből jött az ötlet, és tudom, hogy most hangyabolyba nyúlok, de akkor is. Az a kérdés, hogy lezárásként az utóbbi évek masszív szardobálása helyett elbúcsúztathatjuk-e a HUN Reloaded-et egy-egy kellemes emlékkel, ami veletek történt, a RAX tagjaként? Azt gondolom, hogy ez egy nemes gesztus volna, nem akarok többet kihozni belőle, és bár tudom, hogy elkerülhetetlen mellékhatás a trollkodás, én meg hiszek a szólásszabadságban, mégis azt kérem, hogy a téma, és a korszak lezárásaként kivételesen inkább próbáljuk meg megőrizni a méltóságunkat.

Én pedig személyes sztori híján köszönöm a HUN Reloaded egykori tagságának azt a sok, most már természetesnek tűnő dolgot, ami nélkül kevesebb lenne a magyar EVE közösség. Az ISK guide-ot, a hun csatornát, az eve-online.hu-t (és az eve-offline.hu-t), az AT IV. bajnoki címét (és további dobogós helyezéseket, amikre büszkék lehettünk), a patchday sörözéseket (lehet nem ártana lassan visszahozni ezt a régi jó szokást), és még egész biztosan egy sereg dolgot, amiről én se tudom már, hogy kinek köszönhető, pedig méltán gazdagítaná ezt a felsorolást.

Fly Safe Hun Corp! Fly Safe HUN Reloaded!

Advertisements