Megelőző csapás – A J125247-es ütközet

Winged Monkeys krónika [szerző: Wolf Wolfson]

Központi időzóna: III. hónap 18. nap.

Jxxxxxx. Az Odú. Egy naprendszer valahol a végtelen semmi közepén, alig felfogható távolságra az ismert űrtől. Egy híján tucatnyi bolygó a sápadt, beteges csillag körül, néhány kósza aszteroida és magány. De a fényévek százain-ezrein át tartó csillagközi űrhöz képest egy igazi oázis. Figyelmesen szemlélve a naprendszer pereméről néhány parányi, furcsa folt tűnhet fel a mélyfekete ürességben. Közelebb érve geometrikus alakzatokká változnak, hogy aztán tornyokat, lövegállásokat, üvegablakokat növesszenek. Űrállomások. A nagyobbik vastag páncélzata zöldes fényben játszik. Innen kapta a nevét – Smaragdváros. Az amarok egyik, még az antik Földről származó mitikus történeteiben szerepel ez a város, aminek zsarnok urát legyőzte egy messzi naprendszerből származó hős. Genetikailag módosított főemlősökkel szaggatta darabokra a hitehagyott technomantát, hogy visszavezesse a népet az igaz hithez a bűnbánat epesárga útján.

Tertius Chorus Magister – olyan régóta viselte ezt a címet, hogy mára a nevévé vált – olvasta a régi mondát. Annyi idő, halál és új testben ébredés választotta el a fejlődés korai szakaszától, amire a régiek a „gyerekkor” kifejezést használták, hogy nem tudta felidézni pontosan mikor történt mindez. De amikor megalapította kockázatos vállalkozását, felötlött benne a régi kép: a szárnyas majmok darabokra szaggatják az ellenségeiket. Ezek a majmok most itt nyüzsögtek Odúban. A bázison készülődtek, vagy felfegyverzett űrhajókban járták a dolguk után. Akárhol is voltak, a fejlett kommunikációs vonalakon állandó eszmecsere folyt. De most hallgatott mindenki.

Reszelős hang törte meg a csendet. Nyugodt, precíz szavak, a mélyükön elfojtott izgalom és vadászösztön.

  • Járat nyílt. Koordináták a központi adatbázisban – jött a jelentés.

Mindenki tudta, miről van szó. Az első dolog, amit az újoncok megtanulnak ezekben a távoli, emberi léptékekben csak féregjáratokon – az űr szövedékében hasadó különös természeti jelenségeken – keresztül megközelíthető naprendszerekben, az a koordináták fontossága. Szó szerint élet és halál kérdése ez. Nem is hibáztak gyakran. És sohasem kétszer – legalábbis nem ugyanabban a klóntestben.

A felderítővel egy pillanatra megszakadt a kapcsolat, ahogy átugrott a frissen felfedezett féregjáraton. Statikus zörej, majd helyreállt a vonal. Tertius néha elmélázott azon, mennyire fejlett ez a technológia. A jelentés tevője fényévek millióira volt most tőle, a tér és az idő egy másik pontján. Kár, hogy néha megszakad a vonal, de állítólag létezik egy megbízhatóbb módszer is, ami stabilabb összeköttetést biztosít. Lehet, hogy át kéne térni arra. Elhessegette a kósza gondolatokat, és a jelenre koncentrált.

  • Lakott rendszer. A scennereken több hajót látok – kis szünet, ahogy Paladin állított a műszerek élességén. Veterán volt, nem tartott néhány másodpercnél tovább a művelet – Három bányász. Egy épülő, „Astrahus” típusú citadella. Két további személy a Citadellán. A Vörösök.

Izgatott zsivaj fogadta a szavakat. A Szárnyas Majmok vérszagot éreztek. A Vörösökkel már nem egy alkalommal csaptak össze, nagy, népes és agresszív szövetségnek ismerték őket. A távoli naprendszerek látszólag a magány végtelen óceánján úsztak, de igazából gyakran kötötte őket össze féregjárat. Lakói számon tartották egymást, és folyamatosan figyelték a másik tevékenységét. Az élet errefelé egyszerű. Tertius nemrég így foglalta össze Wolf Wolfsonnak, az egyik újonc pilótának:

  • Vannak a kékek, és van mindenki más. Ragadozók. Ahogy mi is. Vannak gyengébb és erősebb ragadozók, de itt, az űrnek ebben a részében prédák nincsenek. Azok a birodalmi űrben laknak. Nem azért lövünk le mindenkit, mert ellenségek vagyunk. Hanem azért, mert ez a mi vadászterületünk.

Wolf értette. Az amarr milíciából jött, ahol a kalózkodás és a Birodalom szolgálata kéz a kézben járt. Itt a hadviselés azonban nagyon más volt. Ha a Birodalom és a matar lázadók közötti küzdelem kaotikus háború, a maga zsoldosaival, szerencsevadászaival, és törvényen kívüli bandáival, akkor ez itt a vadon. A vadon, ahol mindig figyel valaki. Akkor is ha a felületes szemlélő nem lát mást, mint végtelen ürességet. A vadon, ahol a vadászok mindig csapatban járnak. Ahogy a Szárnyas Majmok is.

A „Manticore” típusú bombázó csendesen lebegett az űrben, alig pár másodpercnyi távolságra a féregjárat eseményhorizontjától. Kicsiny hajó, félelmetes tűzerővel és fejlett álcázóberendezéssel, aminek a halk dünnyögése volt az egyetlen érzékelhető hang. Rendszeres, néhány másodperces időközönként csippant a scannelő berendezés, ami a környező űrt pásztázta. Wolf nem számított támadásra, de a d-scan figyelése a napi rutin részévé vált. Mint a lélegzés. Mindkettő alapvető a túlélés szempontjából. Nem volt egyedül. Wolf mellett még öt pilóta várakozott a „lyuk” peremén. Wolf körbetekintett. Két madárszerű, minden ízében a caldari hajóépítési hagyományokat követő Gila lebegett a balján. Egyikben Globus, akivel Wolf még az Amarr seregben szolgált együtt. Egy Svipul, egy Cynaball, valamint Wolf üzlettársának, Solt Novadiosnak az elfogóhajója, a Sabre tette teljessé a flottát

Solt ugrott először, nyomában a flottával. A Sabre elképszetően gyors hajó. A bányászoknak esélye sem volt menekülni. Mire a flotta többi része odaért, már lilásan örvénylő mágneses mező vette körbe a célterületet, lehetetlenné téve a hipertérbe lépést. Wolf aktiválta a fegyverzetet, és a nehéz torpedók robbanása betöltötte az űrt. Pár perc volt az egész, az áldozatoknak esélye sem volt. Bányászhajók roncsai, és hideg, megszenesedett holttestek lebegtek az űrben. Wolf érezte, hogy az adrenalin elárad a testében, de messze nem volt olyan intenzív, mint amikor a célpont vissza is lő. A Szárnyas Majmok most nem harcolni jöttek, hanem pusztítani. A háborút a logisztika nyeri meg, és a féregjáratok kusza, kegyetlen világában ez a tétel sokkal fontosabb volt, mint bárhol máshol. A három kilőtt pilóta nem halt meg. Most valahol az ismert űrben ébrednek éppen, borzasztó fejfájással, és a tehetetlenség szörnyű tudatával. Mert idő – rengeteg idő – mire visszatalálnak a naprendszerükbe. Ha addigra egyáltalán lesz hova visszajönniük.

Tertius a parancsnoki Stratiosban ülve hallgatta a jelentéseket. A Szárnyas Majmok hordái az elmúlt órákban folyamatosan vadásztak a Vörösökre. Két – három fős csapatok csaptak le az ellenség hajóira. Kilőtték a felderítőket, majd hirtelen egyesülve szinte percek alatt tépték szét az ellenük küldött hadihajókat. A Vörösök pilótáiból egymás után lett élettelen biomassza, és ahogy a megtámadott cég egyre több tagja ébredt valami távoli pontján a téridőnek, úgy csökkent az ellenállás. Felvillantak a kommunikációs csatornák jelzései. Az ellenség küldött üzeneteket. Először fenyegetőztek, aztán könyörögtek. Váltságdíjat ajánlottak, siránkoztak. A végén már csak átkozódtak. Tertiust nem hatotta meg egyik sem. Aki erős, harcol, aki gyenge, az alkudozik. A gyengéknek nincs helye az űr ezen részén. A Vörösök vagy megerősödnek, vagy behúzott farokkal és véres fejjel visszatakarodnak a biztonságos űrbe.

A csatazaj lassan megszűnt. Nem volt már, aki hajóba üljön, és akárcsak jelképes ellenállást fejtsen ki. A majmok háborítatlanul repkedtek a bolygók között, de nem találtak több célpontot. Elérkezett az idő. Tertius végignézett a flottán. Időközben befutottak a szövetségesek, az Impure Operation hajói is. Huszonegy hadigép lépett át a hipertérbe, hogy egyszerre robbanjon ki a félig kész Astrahus közvetlen közelében. Tertius még egyszer ellenőrzött mindent, majd beleszólt a kommunikátorba:

  • Össztűz.

Néhány időegységgel később a féregjárat lassan pulzálni kezdett. A hullámzás gyorsulni kezdett, és a puszta létével a természeti törvények sokaságát sértő járat magába roskadt. Senki nem vette észre. A J125247 lajstromszámú naprendszer ismét a végtelen magány otthonává vált. Pusztán csak az űrben keringő fagyott roncsok emlékeztettek arra, hogy itt valaha emberek próbáltak élni.

Wolf Wolfson

Battle Report

WIMO Killboard

Kérdésed van? A WIMO Discordon felteheted.

Advertisements